Határtalanul: a kölcseysek és a budapesti Ady Endre Gimnázium székelyföldi kirándulása
A kölcseysek beszámolója a kirándulásról: "2019. április 3-án elérkezett a várva várt nap, amikor végre mi, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium X.A. osztályos diákjai élőben megismerhettük a budapesti Ady Endre Gimnázium diákjait és tanárait, akikkel egy 5 napos kirándulást tölthettünk együtt a Határtalanul program keretén belül.
A nyárádszentlászlói szállásunkhoz vezető hosszú és fárasztó utat csak egyenetlen hosszabb „pihenő” szakította meg, amely során Kolozsvár főterét barangoltuk be és ismertük meg közelebbről többek között a Mátyás-szobor és a Szent Mihály templom történetét. Ezt további estébe nyúló utazás követte az érkezés pillanatáig, ahol a finom vacsora után mindenki habozás nélkül a faházakat rohamozta meg nehéz csomagjaival együtt, hogy kipihenjük az út fáradalmait.
A csütörtöki napunkat a Bözödi-tó meglátogatásával indítottuk, ahol idegenvezetőnk által megtudhattuk, hogy a víz milyen pusztító erővel bír és hogyan temetett magába a 80-as évek végén egy egész falut, szinte semmi nyomot hagyva maga után. Ennek hatására megkoszorúztuk Bözödújfalu, avagy a „Székely Jeruzsálem” romjait és közösen elénekeltük a magyar himnuszt. Ezt egy újabb koszorúzás követte Fehéregyházán, ahol Petőfi szobrát koszorúztuk meg a Petőfi Múzeum helyszínén, amelyről megtudtuk, hogy egyben egy szabadságharcbeli tömegsír is, és feltételezhetően Petőfi is innen pár kilométerre vesztette életét. Megdöbbentő volt azt is megtudni, hogy akkor több száz majdnem velünk egy idős fiatal vesztette életét ezen a területen szabadságért harcolva, amely számunkra manapság egy alapvető kvalitás.
Ezután Segesvár óvárosának utcáit jártuk körül, amelynek hangulata egy teljesen másik korba varázsolt minket. Megcsodáltuk például a város legmagasabb pontján helyezkedő Vártemplomot és iskolát, a 178 lépcsők megmászása által váltunk hálássá, amiatt, hogy a mi iskolánk alföldön helyezkedik el.
A második napot közös csapatjátékkal zártuk, ismerkedés céljából, ezáltal kerülhettünk közelebb a másik iskola diákjaihoz, ismerhettük meg őket közelebbről és vált a külön Adys és Kölcseys csapatból egy sokkal egységesebb, vegyes társaság.
Kirándulásunk második napját, vagyis a pénteki napunkat Korond környékének megismerése ölelte át, melynek keretein belül végigmásztuk a parajdi Sószorost, ahol közös szemétszedéssel próbáltuk elősegíteni a környezetünk és a szoros védelmét, majd ellátogattunk a korondi Aragonit Múzeumba, megmásztuk a Csigadombot, ahonnan ezt a ritka követ bányásszák a mai napig, borvizet kóstoltunk, betekintést nyertünk a fazekasság és a taplókészítés rejtelmeibe és megtudtuk, hogy bár a fazekassággal rengetegen foglalkoznak ezen a településen, a taplókészítéssel alig 7 család foglalkozik az erdők rohamos írtása miatt főként. Elutaztunk Tamási Áron szülőhelyére, Farkaslakára, ahol a Múzeumban mélyebb tudást szereztünk a munkásságáról és életéről, majd Szejkefürdőn megkoszorúztuk a „legnagyobb székely”, Orbán Balázs síremlékét.
A negyedik napot már mindenki a csomag összepakolásával és buszba való berendezkedéssel indította, hiszen ez volt a Szatmárnémetibe való visszautazás napja. A hazafele úton meglátogattuk a marosvásárhelyi Kultúrpalotát és az ottani híres Tükörtermet, a Teleki Tékát és a Tordai Sóbányába is benéztük. Szatmárra érkezve a kölcseysek otthonaikat, az Adysok pedig a Kölcsey bentlakását vehették birtokba, majd közös bowlingozással fejeztük be a napot, ami még közelebb hozta a két diáksereget.
Vasárnap délelőtt saját városunkat mutattuk be csoportokban az adysoknak különböző játékok és feladatok által, és bár ez a város jóval kisebb Budapestnél, bárkit kérdeztem, mindenki hangulatos és szép városnak nevezte Szatmárnémetit.
Ezután eljött a búcsúzás pillanata. Minden városnéző csapat saját csapatnévvel és bemutatkozóval illusztrálta a hasonlóságot és különbséget a csapat tagjai és a két iskola között. Az egyik csapat nevében élményeit összefoglaló budapesti diák, Kondor Anna versében így fogalmazott:
„Mert nincs szó, ami kifejezhetné ezt a köteléket.
Más a stílus, más a frizura,
Más a hobbi, más a figura.
De országhatár és kultúra minket el nem választ,
Mert mindnenkinél ugyanaz az a válasz
Ha kérdezik, hogy mi az a anyanyelved,
Vagy ha kérdezik, hogy mi a szülőfölded.
Egy a szívünk és együtt dobog,
Egy az ütem és együtt lobog
Az a láng, melyet a nyelv hazaszeretetnek hív. ”
Szerintem bátran elmondhatom, hogy ez vers teljes mértékben megfogalmazza azt amit érzünk egymás és hazánk iránt és amelyben megerősített minket ez a körút, hogy ott van a közös múltunk és nyelvünk amely örökké összeköt és ezt a köteléket semmilyen határ nem szakíthatja meg."
Írta Kürti Barbara, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium X.A. tanulója.
